Üdvözlünk a Magyarajkú
Gyermekekért Egyesület Honlapján!

Egyesületünk 2006-ban alakult. Anyanyelvi játszócsoportjaink és óvodás - ill. iskolai foglalkozásaink elsősorban a Zürich környékén élő 2-12 év közötti magyar ajkú gyermekek szocio- és mozgáskulturális, valamint érzelmi, értelmi fejlődését és integrációját segítik. Az iskolai órákat Adliswilben, a játszócsoportokat, ovis délutánokat Langnau am Albisban tartjuk. Egyesületünk foglalkozásait jelenleg több, mint 60 család gyermeke látogatja. Az elmúlt 15 évben számtalan óvodással, iskolással ismerkedtünk meg csoportjainkban, kik között szép számban akadnak Magyarországra visszatért családok gyermekei is, akik reményeink szerint ottani tanulmányainkban a nálunk elsajátított ismereteknek is hasznát vehették. Hihetetlen, de az «első fecskék» már egyetemisták, illetve dolgozó fiatal felnőttek.

A gyerekek szakképzett pedagógusok segítségével korosztály szerinti bontásban ismerkedhetnek meg a magyar nyelvű mondókák, dalok, körjátékok, versek, mesék gazdag kincsestárával, majd iskolás kortól kezdve a nyelvtani, irodalmi, történelmi és magyarságismereti tananyagokkal.

daily schedule

Lépj kapcsolatba velünk!

Elnök


Steiner Emese

Email


elnok@magye.ch

Phone


+41 77 443 35 38